Hírek, közlemények

2015. július 21. 12:25

A földművelésügyi miniszter 50 ezer hektoliter olasz bor zárolását rendelte el

Olasz import borok zárolását rendelte el a földművelésügyi miniszter. Fazekas Sándor az M1 aktuális csatornán szombaton bejelentette, hogy 50 ezer hektoliter olasz, a gyanú szerint cukrozott, hamisított bort zároltatott, amelyek le is kerültek az üzletek polcairól.

2015. július 15. 15:43

A szakmaközi szervezet jó eszköz a szőlő- borágazat fejlesztésének előmozdítására

A szakmaközi szervezet jó eszköz a szőlő- borágazat fejlesztésének előmozdítására - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten Sajtótájékoztatón.

2015. június 8. 9:51

A magyar szőlő-bor ágazat a teljes mezőgazdaság kibocsátásából 2-3%-ban részesedik

A magyar szőlő-bor ágazat a teljes mezőgazdaság kibocsátásából 2-3%-ban részesedik 47 milliárd forint értékben – mondta Czerván György a kéknyelű virágzásának ünnepével egybekötött szakmai rendezvényen Badacsonyban.

2015. május 27. 7:51

A Magyar bor és pezsgő napját tartják június 27-én

Az idei évben első alkalommal június 27-én rendezik meg hagyományteremtő céllal országszerte a Magyar bor és pezsgő napját, a rendezvénysorozat Magyarország 22 borvidékén, egy időben zajlik majd - jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

2015. május 20. 8:07

Magyar Bormustra néven rendezik meg az Országos Borversenyt

Az ország legfontosabb borversenyévé kíván válni a Magyar Bormustra - korábban Országos Borverseny -, amelyet május 28-29-én, 36. alkalommal rendez meg a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT).

2015. május 19. 14:03

Megjelent a Borkiválóságok Könyve idei vörösboros kötete

185 tétel került be a Borkiválóságok Könyve 2015-ös vörösboros kötetébe; a Földművelésügyi Minisztérium Nemzeti Borkiválóság Programjának keretében megjelent kiadványban idén is a szekszárdi és villányi vörösborok szerepeltek a legjobban.

2015. május 11. 10:11

Megnyílt Szerbia második Hungarikum Központja


Kiemelt jelentőséggel bírnak Magyarország számára a Szerbiával kiépített kapcsolatok és lehetőségek – jelentette ki V. Németh Zsolt Újvidéken, ahol megnyitotta Szerbia második Hungarikum Központját.

2015. május 5. 9:21

A helyi termékek seregszemléje lesz az idei OMÉK


A helyi termékek seregszemléje lesz az idei 77. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár, amelyet szeptemberben rendeznek meg Budapesten - jelentette be a földművelésügyi miniszter a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a Vajdahunyadvárban.

2015. április 20. 9:58

A bor Magyarország stratégiai terméke

A bor Magyarország stratégiai terméke, jelentős exportcikk, a nemzeti karakter egyik meghatározója, a magyar gasztronómiai kultúra szerves része - hangsúlyozta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a VII. szőlő- és klímakonferencia megnyitóján szombaton Kőszegen.

2015. március 16. 14:08

Közel 50 magyar borászat mutatkozik be a ProWeinon


Csaknem 50 magyar borászat mutatkozik be a világ első számú szakmai vásárán, a vasárnap kezdődött düsseldorfi ProWein kiállításon.