Bizakodással tekint a jövőbe az a gazda, aki szőlőt telepít, és amikor egy borvidéki kutatóintézet fajtagyűjteményt telepít, az azt sugározza, hogy a borvidéknek is van jövője, mondta Prácser Miklós, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa elnöke.

A szakember úgy fogalmazott: egyértelműen érezhető, hogy megpezsdült az élet a történelmi borvidéken, köszönhetően egyebek mellett az új borvidéki rendtartásnak, a kutatóintézet újraindításának, és annak is, hogy a kormány 2013. decemberi határozata alapján jelentős fejlesztések kezdődhetnek meg Tokaj-Hegyalján, a térség településein.

Feldman Zsolt, a vidékfejlesztési tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerint a kutatóintézetben új kísérleteket, tudományos munkát végeznek, amely alapján sokkal hatékonyabb és eredményesebb lehet a szőlőtermesztés, ami a jó és kiváló tokaji bornak az alapja.

Tokaj-Hegyalján jelenleg furmint, hárslevelű, muskotályos, zéta és az úgynevezett kövérszőlőből, azok fajtáiból készítenek bort.

(MTI)