Több intézkedéssel segíti a kormányzat a bortermelőket

Publikálva: 2020. október 2.

A kormány több intézkedéssel is segíti a bortermelőket, hogy előállított termékeiket értékesíthessék - mondta Nagy István agrárminiszter az október 2-án és 3-án zajló Vörösbor Napok Villányban című rendezvény péntek esti megnyitóján a baranyai kisvárosban.

A tárcavezető közölte: a koronavírus-járvány próbára tette a bortermelőket is, ezért a kabinet már korábban döntést hozott arról, hogy egy 2,2 milliárd forintos átmeneti támogatással segíti őket. Hozzátette: emellett a magyar borok népszerűsítésére 4,8 milliárd forintos promóciós programot indítanak, ezzel is megkönnyítve az értékesítést.

Kép letöltése
Fotó: Pelsőczy Csaba

A miniszter - utalva a gépjárművezetéssel kapcsolatos jelenlegi alkoholfogyasztási szabályokra - elmondta: szeretnének társadalmi vitát, párbeszédet indítani a jövőben a zéró tolerancia esetleges fellazítása kapcsán.     Közölte azt is, hogy hamarosan a parlament elé kerül az új bortörvény, amelynek célja, hogy a jövőben csökkenjenek a borászok adminisztrációs terhei, és az eddig nem szabályozott területek is kellő figyelmet kapjanak.

Kép letöltése
Fotó: Pelsőczy Csaba

Utóbbi kapcsán azt mondta, a murci, azaz az erjedésben lévő bor forgalmazása jelenleg rendezetlen, holott ez a félkész termék is szervesen hozzátartozik a borkészítés folyamatához. A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy jövő ilyenkor már szabadon árusítható lesz ez az ital is az új bortörvény passzusainak köszönhetően. A kisváros önkormányzatának szervezésében megvalósuló rendezvény az immár hagyományosnak számító, 2020-ban a pandémia miatt elmaradt villányi Vörösbor Fesztivált hivatott pótolni rövidebb, szolidabb, ugyanakkor programokban bővelkedő módon - derül ki a programokat bemutató sajtóanyagból.

Kép letöltése
Fotó: Pelsőczy Csaba

A rendezvény pénteki nagyszínpadi fellépői között volt a Bohemian Brass Band, a Vivat Bacchus énekegyüttes, míg a pincesoron a disco zenét kedvelők táncolhattak kedvenc slágereikre. Szombaton Tamás Éva Játéktára koncerttel várja a gyerekeket, színpadra lépnek mások mellett a Band Of StreetS utcazenész formáció tagjai, valamint a Made in B együttes, és tűzzsonglőr bemutatót is tartanak. A bornapok egész ideje alatt lehetőség van a kitelepülő borászok termékeinek kóstolására is - hiszen sok helyen palackban van már a legfrissebb rozé is, de a kézműves termékek és gasztronómiai csemegék is kaphatók a kisváros lezárt főutcáján szombaton.

(MTI)

Menü

Főoldal

Navigáció