Jó évjárat és magas mustfok jellemzi a 2011-es bortermést

Publikálva: 2011. november 10.

A meleg ősznek köszönhetően jó az idei évjárat, és magasak lesznek a mustfokok is. Az idén 2,5 millió hektoliter bor kerül a pincékbe - mondta Czerván György nyitóbeszédében a III. Jubileumi Márton Napi Újbor-ünnepen Soltvadkerten.

Az agrárgazdasági államtitkár hangsúlyozta: a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kiemelten foglalkozik a borágazatot érintő jövedéki szabályozással, a támogatásokkal, az adózási és foglalkoztatási előírásokkal és az import térnyerésével.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter éppen tegnap rendelte el az import borok kiemelt ellenőrzését. A fokozott ellenőrzést a hazánkba érkező külföldi borok nagy mennyisége indokolta. A hatóság a borok első magyarországi tárolási helyén: nagy- és kiskereskedelmi egységekben, elosztó központokban, hűtőházakban és előállító létesítményekben ellenőrzi, hogy a borok megfelelnek-e az élelmiszerjog előírásainak.

Czerván György  a rendezvényen elmondta, hogy a minisztérium kidolgozta a mezőgazdasági kockázatok kezeléséről szóló törvénytervezetet, melyet valamennyi párt támogat az Országgyűlésben. A jelenleginél stabilabb, átláthatóbb, önfenntartó és öngondoskodásra ösztönző rendszer célja, hogy megossza a kockázatot a szereplők között, és a termelők szélesebb körének fedezze a kárát, mint eddig.

Az elemi csapások, vis maior események finanszírozásában a jövőben – várhatóan 2012. január elsejétől – a földtulajdonosok is részt vállalnak, azaz a termelők földbérleti díjában érvényesíthetik majd a kieső termény árát. Az államtitkár megerősítette: a biztosítókat is bevonják az új kárenyhítési rendszerbe. A biztosítás díjának legfeljebb 65 százalékát – a kétpilléres kockázatkezelési rendszer második pillérén keresztül – az állam fizeti. A díjtámogatást részben hazai, részben uniós forrásból finanszírozná az állam, a termelőket pedig a biztosítások megkötésére ösztönözné – tette hozzá.

Mint ismert, a tavaszi fagyok ezer hektáron károsították a szőlőültetvényeket is, de az idei terméskilátások így is közel egymillió hektoliterrel meghaladják a tavalyi 1,6 milliós bortermést.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy az Agrármarketing Centrum újra meghirdette a magyar borok népszerűsítésére kiírt pályázatot, amelynek segítségével a hazai borok, borászok, és borkultúra kap támogatást. A Bormarketing Bizottság döntése alapján 125 millió forint áll a pályázók rendelkezésére. A vissza nem térítendő utófinanszírozású támogatás mértéke akár 70% is lehet.

Czerván György megerősítette, december közepéig lehet pályázni borászati gépek beruházásának támogatására. Az egymilliárd forintos keretet – a tavalyihoz hasonlóan - továbbra is a közösségi forrásból finanszírozott nemzeti támogatásból teremti elő a tárca.

A VM nyári rendeletmódosításának értelmében a kisebbek után az idei szüreten már azok a borászatok is maguk választhatják meg, hogy milyen módszerrel semmisítik meg a törkölyt, amelyek 1000 hektoliter felett termelnek bort. Az Európai Unió borreformját követően már nem szükséges a melléktermékeket lepárolni, hanem minden tagállam saját hatáskörben dönthet a kivonás módszereiről.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Menü

Főoldal

Navigáció