A turizmus és a magyar borok egymást erősítik

Publikálva: 2020. január 31.

A borágazatban világszerte erős a verseny, ezért is jelentős a szerepe annak a 12 millió euró értékű, ez évben megnyíló pályázati támogatásnak, amellyel az Agrárminisztérium segíteni kívánja a jó minőségű magyar borok értékesítését az európai uniós belpiacon és harmadik országokban is – jelentette ki a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a II. BorÉRT szakmai Konferencián.

Feldman Zsolt Budapesten, a Vajdahunyad várban rendezett szakmai fórumon úgy fogalmazott: a szőlőfajták számában, a borvidékek, a termőhelyek sajátosságában megmutatkozó csodálatos sokszínűség, amelyet mi itt a Kárpát-medencében magunkénak tudhatunk, egyszerre érték és kihívás, előfordul ugyanis, hogy időnként minőségi borainkból  olyan mennyiségű tételek szállítását kéri egy-egy vevő, amely meghaladja a lehetőségeinket.

Kép letöltése
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

Az államtitkár hangsúlyozta: a bor olyan termék, amelynek helyét egy telített és igényes piacon kell megtalálnunk, ehhez nyújt majd segítséget a pályázati úton elérhető 12 millió eurós borpromóciós támogatás. A külpiacok mellett a helyi értékesítés szélesebb formáit is meg kell találni, ebben lehet segítségre a borturizmus, amely óriási lehetőségeket rejteget a hazai borászok számára.

Kép letöltése
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

Mint azt Feldman Zsolt hangsúlyozta, a turisztikai eszközök felhasználásával a sokféle bor lokális értékként, kisebb tételekben sokszor könnyebben értékesíthető. Ezért a borrégiók szerepének erősítését, a helyi termékek helyben történő eladását az agrártárca is támogatja, ezért is üdvözlendő a Balaton Régió kiemelt vendégként való megjelenése a BorÉRT konferencián – mondta az államtitkár.

(AM Sajtóioda)

Menü

Főoldal

Navigáció