Meghirdetjük a fehérborok 2015. évi Országkóstolóját

A Földművelésügyi Minisztérium a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával közösen az idén is meghirdeti a fehérborok Országkóstolóját. A mintákat és a jelentkezési lapokat 2015. augusztus 24-ig lehet beküldeni a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságára. Fontos kiemelni, hogy a kiválasztott tételeknek lehetőségük van részt venni a Külgazdasági és Külügyminisztérium borportfóliójának kiválasztásában.

Bármilyen fehérborral lehet nevezni, amely rendelkezik a NÉBIH által kiadott forgalomba hozatali engedéllyel, valamint minimum bruttó 750 forintos polci áron kapható kereskedelmi forgalomban. A nevezőnek azt is vállalnia kell, hogy a borkiválóságnak választott tételből 500 palackos készlettel rendelkezik 2015. december 31-ig. Egy termelőtől legfeljebb három bor nevezhető.

A nevezett tételeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságán (XI. kerület Budapest, Higany u. 2.) kell leadni hétfőtől csütörtökig 8:00-15:30 óra között, valamint pénteken 8:00-12:00 óráig.

További felvilágosítást a bICOux9ZcUTFZDZYYm9ya2l2YWxvc2FnQGZtLmdvdi5odQ== e-mail címen adunk. 

A fehérborok 2015-ös Országkóstolójáról további részleteket, illetve a nevezési lapot itt talál.

Az Országkóstoló program célja

A magyar borászat mind szaktudásában, mind a borok minőségében a világ élvonalához tartozik, azonban ennek a köztudatba való visszahelyezése a legfontosabb feladat. Mindehhez a piaci igényeknek megfelelő és nem csak technológiájában felépített jó bor kell. A termelőknek is alkalmazkodni kell a piaci igényekhez, a fogyasztói trendekhez. A verseny nem előállított termékek között zajlik, hanem a hozzáadott értékeken dől el, amit a potenciális fogyasztók értékelnek.

Az Országkóstoló program alapelvei

Az Országkóstoló nem borverseny. Célja, hogy minden Magyarországon kereskedelmi forgalomban kapható – a későbbiekben részletezett paraméterekkel bíró – vörösbort bemutasson a nagyközönség számára.

Borok megvásárlása. Minden bor ellenértékét megtérítjük, tehát nem ingyenes mintabeküldésről van szó, ezzel is támogatni kívánjuk a termelőket.

A termelők piacra jutásának segítése érdekében a Minisztérium Stratégiai Partnerséget kötött nyolc borkereskedéssel, illetve tárgyalásokat folytat több, jelentős multinacionális vállalattal, akik vállalták, hogy

(1) a Nemzeti Borkiválóság Programban az Országos Borszakértő Bizottság által kiválasztott Borkiválóságok esetében a marketingstratégiájuk elkészítésekor kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy marketingértékű megjelenést biztosítsanak számukra,

(2) évente minimum egy alkalommal saját válogatást állítanak össze,

(3) saját üzleti módszereikkel segítik azok piacra jutását.