A „Fogadj örökbe egy Furmintot” kezdeményezés célja, hogy támogassa a hazai felsőfokú agrárképzésben dolgozó ifjú oktató-kutató szakembereket, illetve olyan frissen végezett hallgatókat, akik elég ambíciót és elszántságot éreznek magukban ahhoz, hogy az agrártudományok valamely területén egy jelentős kutatási témáról pályaművet nyújtsanak be.

A Földművelésügyi Minisztérium és a NAIK által Ifjú Agrárkutatók részére kiadott pályázati felhívást itt tekintheti meg.