Közel 50 magyar borászat mutatkozik be a ProWeinon

Publikálva: 2015. március 16.


Csaknem 50 magyar borászat mutatkozik be a világ első számú szakmai vásárán, a vasárnap kezdődött düsseldorfi ProWein kiállításon.

A háromnapos vásáron szőlő- és bortermelők, exportőrök és magyar bor németországi importjával foglalkozó helyi vállalatok révén az ágazat "teljes vertikuma" megjelenik - mondta az MTI-nek telefonon Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára.

Hangsúlyozta, hogy azért fontos a részvétel a legnagyobb nemzetközi vásáron, mert a magyar borszakmában egyre jelentősebb az export szerepe, a kivitel értéke tavaly minden korábbinál nagyobb volt és rekord mértékben növekedett, 85 millió eurót tett ki.

Hozzátette, hogy a fogyasztási szerkezet világszerte átalakul, a borfogyasztás alkalomszerűvé válik, de szélesedik a vásárlókör, tudatosabbak a fogyasztók és mind inkább "vevők a minőségre".

Ebben a helyzetben Magyarország egyedi tulajdonságokkal rendelkező borokkal lehet versenyképes, de nem feltétlenül a közepes és a magas  árkategóriában - mondta Gál Péter. "Akkor lehetünk sikeresek, ha valami olyasmit nyújtunk, amit más nem tud, és ez minőségi orientációt feltételez" - mutatott rá.

A magyar bor egy 5 elemből álló "mix" révén érvényesülhet a nemzetközi mezőnyben. Az első elem a tipikus helyi fajtákból készült illatos, könnyed fehérborok köre, a második a rosé, a harmadik és a negyedik a kiemelkedő adottságú termőhelyeken készített, nagyon magas minőségű száraz fehér-, illetve vörösborok kínálata, az ötödik pedig a tokaji borkülönlegességek alkotják, amelyek a desszertborok piacán versenyeznek. "Ez lehet az a mix, amelyre az exportpiacokon építeni lehet, és amellyel tovább növelhetjük a presztízsünket" - fejtette ki Gál Péter.

A ProWein vásáron a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Centrum Vezérigazgatóságának szervezésében a nemzeti standon 29 kiállító mutatkozik be, és kialakítottak egy önálló magyar "kóstolózónát", ahol a 6 magyar borrégió összesen 22 borvidéke mind megjelenik a Nemzeti Borkiválóság Programban szereplő borok révén. A három nap alatt 15 úgynevezett mesterkurzust is tartanak, egy németországi borimportőr pedig a magyar szervezőkkel együttműködve további 14 kurzust rendezett a vásárra - ismertette a helyettes államtitkár.

Kiemelte, hogy a magyar megjelenés fogadtatása pozitív, a résztvevők "elégedettek a színvonallal". A jövőben még inkább törekednek majd arra, hogy a legnagyobb exportpiacok - elsősorban Németország, Nagy-Britannia, Csehország, Szlovákia és Lengyelország - szereplőit, kereskedőket, importőröket megcélzó programokat szervezzenek, és nemcsak a vásár idején, hanem kísérő, vagy a ProWeint felvezető rendezvények formájában is - mondta Gál Péter. Hozzátette, hogy Kína, az Egyesült Államok és Oroszország is a fontos piacok közé tartozik.

Az idei, 21. ProWein vásáron 47 országból 4830 kiállító vesz részt, a rendezvényre a várakozások szerint nagyjából 50 ezer szakmabeli látogat el.

(MTI)

Menü

Főoldal

Navigáció