Berlinben száz magyar bort mutatnak be a Magyar Szüreten

Publikálva: 2013. november 28.

Huszonkét pincészet összesen száz borát, és libából, kacsából és mangalicából készült termékeket mutatnak be Berlinben a Magyar Szüret nevű csütörtöki rendezvényen. A magyar borok és ételek a Német Parlamentáris Társaság adventi fogadásán debütáltak, amelyen Magyarország volt a díszvendég.

A szakmai fórumra több mint 150 kereskedőt, borszakújságírót, élelmiszeripari és gasztronómiai szakembert várnak, a berlini magyar nagykövetség csütörtök esti fogadásán pedig hétszáznál is több vendég vesz majd részt, köztük magas rangú német politikusok, diplomaták, gazdasági és társadalmi szervezetek képviselői. A fogadáson a Budapest Bár zenekar ad koncertet, az esemény védnöke Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.

A berlini magyar nagykövetség 2011-ben szervezett először szüreti napokat. A programsorozat célja a minőségi magyar bor németországi ismertségének növelése. A kiállítók neves pincészetek, az idén a badacsonyi, a villányi, a somlói és a szekszárdi borvidékről érkeznek. Hetven százalékuk a tavalyi Magyar Szüreten is bemutatkozott, és újra eljött, ami azt mutatja, hogy értékes lehetőségnek tartják a megjelenést a német fővárosban - mondta az MTI-nek Berlinben Poprády Géza, a Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára.

A magyar bor legfontosabb külföldi piaca Németország és Nagy-Britannia, és az idei rendezvény partnere az egyik legnagyobb németországi központú nemzetközi áruházlánc-üzemeltető csoport, így jó esély kínálkozik új üzleti megállapodások megkötésére is - tette hozzá.

A Magyar Szüreten az idén először a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete is részt vesz egy sor termékkel. A berlini bemutatkozás már kedden elkezdődött a Német Parlamentáris Társaság adventi fogadásán, amelyen Izrael, Franciaország, az Egyesült Államok és Lengyelország után Magyarország volt a díszvendég.

A Berlinben működő zártkörű klub fogja össze a német szövetségi törvényhozás, a tartományi parlamentek és az Európai Parlament német képviselőit, a testületek jelenlegi és korábbi tagjait. Az exkluzív fogadáson magyar borokat és magyar alapanyagból készült ételeket szolgáltak fel a megjelent több mint száz német politikusnak és meghívott vendégeiknek.

A hagyományok szerint mindig a díszvendég ország díszíti fel a társaság székházában felállított karácsonyfát, amelyet így az idén magyar díszek ékesítenek. Ünnepi beszédet mondott Czukor József berlini magyar nagykövet, a diplomata egyebek között a Magyarországon 2010 óta megtett gazdasági konszolidációs lépések eredményeit emelte ki beszédében.

(MTI)

Menü

Főoldal

Navigáció