A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa pályázatot hírdetett meg szakmai igazgatói poszt betöltésére

Publikálva: 2014. március 6.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a hegyközségi szervezet megújulásának újabb pontjához érkezett.

A szakmaközi szervezetté válás folyamatában szükségessé vált a közigazgatási és szakmai feladatok kettéválasztása. A 2013 novemberében meghirdetett, majd a Tanácsülés által megválasztott főtitkári poszt után most a szakmai igazgató állást hirdeti meg a hegyközségek országos szervezete. Az állásra azok jelentkezését várjuk, akik hosszútávon kívánják a szőlő- és borágazat érdekeit szolgálni mind hazai, mind nemzetközi szinten, elkötelezettek, siker motiváltak.

A pályázat részletes feltételei itt érhetők el.

A pályázat beadásának határideje: 2014. április 07.

Forrás: HNT

Menü

Főoldal

Navigáció